„Egyenlők vagyunk és együtt még értékesebbek!”

A Méhecske Közhasznú Alapítvány szervezésében tartottak parasportág ízelőt sérültek és egészségesek számára szombaton délelőtt az Olimpiai Sportparkban. A különleges sportnapon betekintést nyerhettek az érdeklődők a különböző parasportágak érdekességeibe, szabályaiba, és a sportág kiválóságaival lehetőség nyílt azok kipróbálására is.

Közel kétszáz érdeklődő, sportoló és segítő vett részt a parasportokat bemutató rendezvényen. A szervező alapítvány olyan gyermekek, fiatalok és családjuk támogatását tűzte ki célul, akik valamilyen fogyatékossággal élnek. Több más példa mellett a már 12. alkalommal megrendezett országos ergométeres bajnokság és a mostani parasportág ízelítő nap is bizonyítja, hogy a szellemi vagy testi sérültséggel élők integrációját mi sem szolgálhatja jobban, mint a sport.

 


Székely Márta, az alapítvány elnöke kiemelte, hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a legkülönbözőbb – fogyatékossággal élők által is űzhető – sportágak bemutatkozását, ahol sérült és egészséges fiatalok is számot adhatnak tudásukról, az érdeklődőknek pedig bemutatkozónak és kedvcsinálónak szánták a rendezvényt.
A helyszínen 13 sportág kiváló sportolói, edzői és szakemberei segítették az érdeklődőket. Kerekesszékes kosárlabda, tenisz, asztalitenisz, sakk, torna, ergométeres evezés, kajak-kenu, teqball, labdarúgás, boccia, frizbi, csörgőlabda és ülőröplabda speciális szabályaival is megismerkedhettek a résztvevők, és ízelítőül rövid sportbemutatókat is láthattak a rendezvényre látogatók. A parasportot választó sérültek bizonyítják, hogy akaraterővel, életvidámsággal mutatnak fricskát a sorsuknak, és nem csak a hasonló helyzetben lévő sorstársaknak, hanem az egészséges embereknek is példát állítanak a sporthoz fűződő hozzáállásukkal.

 


Urr Anita, a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára fontosnak tartja, hogy a sérültséggel élők is megismerhessék a mozgás örömét, példaképül állhatnak előttük a paralimpiai sportolók győzelmeikkel és a sportágízelítővel lehetőséget kínálnak a fogyatékosok sportjában az utánpótlásra is. „Fogyatékosnak lenni, nem jelenti azt, vesztesnek lenni. Akik valamilyen sportágban kipróbálják magukat és az az életük részévé válik, már nyertesnek számítanak. A jövő paralimpiai bajnokai is lehetnek azok között, akik most ismerkednek meg a sportágakkal. Az pedig egy újabb nagy győzelem lehet a sport és a sportoló történetében is" – mutatott rá a főtitkár.

 

 


Toponári Gábor, a Fogyatékosok országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) elnöke hangsúlyozta, a mozgás több mint sport, a közösségi élményt, az együttlét örömteli hangulatát jelenti, amitől sokkal jobban érezzük magunkat egészségesek és sérültek egyaránt. A jövőben Európában először szeretnének paralimpiai fesztivált szervezni Győrben a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) mintájára. Nagy lehetőség lenne a parasportnak, a fogyatékossággal élőknek, hogy megmutassák, a versenyeken csak győztesek lehetnek.

 

Forrás: Győr+
Fotó: MekliZ Fotóstúdió