Címvédés a kerekesszékes teniszversenyen

Tizenegy ország harmincnégy játékosa vett részt a Hungarian Open nemzetközi kerekesszékes teniszversenyen, amelyet az Olimpiai Sportparkban (OSP) rendezett szeptember 2–6-ig a Magyar Tenisz Szövetség.

A hölgyeknél mezőnyében bemutatkozott a nemzetközi porondon egyetlen női játékosunk, Nagy-Kuglicz Kata, aki az első fordulóban 61–61-es vereséget szenvedett a román Deactól, majd a vigaszágon is értékes tapasztalatokat gyűjtött. A versenyt végül a címvédő dán Louise Charlotte Willerslev-Olsen nyerte, a döntőben 62–63-ra legyőzve az ukrán Olena Shyngaryovát.

 

 


A férfiaknál hét magyar játékos indult, akik közül Farkas Attila, Szabó Béla és Farkas László is továbbjutott az első fordulóból, a nyolc közé azonban már csak utóbbi tudott bejutni a horvát Milos 61–61-es legyőzésével. Ezt követően jött az olasz Spano, aki ellen 63–75-re győzött, az elődöntőben azonban a későbbi győztes szlovák Marek Gergely 61–62-vel búcsúztatta.
Farkas László párosban megvédte címét, az osztrák Legnerrel alkotott párt ezúttal, akivel szettveszteség nélkül nyerték a tornát, a döntőben az osztrák Pfunder/Riegler párost 62–62-re legyőzve.

 


Magyar Kerekesszékes Tenisz Facebook-oldalán így írt az eseményről: „A játékosokat nem csak hazánk és Győr városának szépsége nyűgözte le, de az OSP is, mely kiváló helyszíne volt a versenynek. Köszönjük Borkai Zsoltnak is, hogy megtisztelte jelenlétével a tornát és hogy már sokadik éve ad otthont Győr városa a legnagyobb hazai és hazai nemzetközi versenyeinknek.
Novemberben szintén az OSP-ben újabb versenyt rendezünk, ezúttal fedett pályán."

Fotó: Zádor Péter, Bor Péter