Együtt a sztereotípiák ellen
Több mint kétszáz győri diák érkezett az Olimpiai Sportparkba (OSP) március 21-én, komplexumunk ezúttal az Esélynap elnevezésű rendezvénynek adott otthont.
A társadalmi érzékenyítést nevezték meg elsődleges célként az ebben a formában először megrendezett Esélynap szervezői, akik diákokat, postai dolgozókat, buszsofőröket, banki alkalmazottakat hívtak meg az élménynapra.
Bognár Erzsébet főszervező, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Család, Esélyteremtő és Önkéntes Házának irodavezetője hangsúlyozta, szeretnék, hogy párbeszéd alakuljon ki az épek és a fogyatékkal élők között. Ezt számos formában segítették elő a rendezvényen, lehetőség volt az épek számára többek között beközött szemmel való tájékozódásra, kerekesszékkel való közlekedésre és ismerkedésre a jelnyelvvel – mindezt úgy, hogy segítették őket a fogyatékkal élők. Népszerűnek bizonyult a svéd modellre alapozott élő könyvtár is: aki „Könyv" feliratú trikót viselt, attól bármit kérdezhettek az esemény résztvevői.
A több mint kétszáz, főként diákokból álló résztvevőnek kilenc szervezet tartott bemutatókat, és a sztereotípiák legyőzését szolgáló interaktív beszélgetésekeket.