Ezerkétszázan sportolnak a GYAC-ban
A Győri Atlétikai Club (GYAC) szakosztályaiban összesen ezerkétszázan sportolnak rendszeresen. A judósok, birkózók, evezősök, teniszezők, tornászok, az atléták és a súlyemelők is kiváló körülmények között készülhetnek, a legtöbben az Olimpiai Sportparkban. A GYAC-ot már az ország legnagyobb utánpótlás-nevelő egyesületeként emlegetik. A hosszú távú cél sem változott, a jövőben felnőtt szinten is világbajnoki, olimpiai résztvevőket adna a klub.
„2019 volt a második teljes évünk az Olimpiai Sportparkban. A GYAC szakosztályaiban 2015-ben négyszáznyolcvanan, két évvel ezelőtt nyolcszázötvenen, tavaly már csaknem ezren, idén még ennél is kétszázzal többen edzettek. Az eredmények sem maradtak el, voltak olyan sportágak, amelyek a kiváló utánpótlás-nevelő munka mellett már a felnőtt és az egyetemi mezőnyben is sikeresek voltak nemzetközi szinten és idehaza. Sokan ismerkedtek a sportágakkal a nyílt napjainkon, és az óvodai programunkban szerdánként ezerötszáz ovis próbálhatta ki ügyességét a birkózástól az atlétikáig, edzők felügyelete mellett" – mondta Simon Csaba, a GYAC elnöke.
Idén is rengeteg hazai és nemzetközi megmérettetés volt az OSP-ben, részben vagy teljes egészében a klub szervezésében, ezeket az eseményeket etalonként, követendő példaként emlegetik.