Három hazai arany a judo ob-n

A hétvégén az Olimpiai Sportpark (OSP) adott otthont az idei junior országos judo bajnokságnak, ahol ötvenöt egyesület száznyolcvanegy cselgáncsozója mérte össze tudását.

A viadalon több, már nemzetközi versenyen is bizonyított sportoló lépett tatamira, közöttük Szeredás Botond, aki a 66 kilósok mezőnyében állhatott fel a dobogó legfelső fokára, és akinek nem volt ismeretlen az OSP judo csarnoka. A Nippon Sport JC versenyzője 2017-ben éppen itt nyert aranyérmet az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF). Ugyanz elmondható Sipőcz Richárdról is. A Széchenyi István Egyetem kétszeres ifjúsági Európa-bajnok, EYOF-győztes tehetsége +100 kg-ban lett első. Az Ob-n huszonhét klub nyert érmet, és tizenegy szerzett bajnoki címet. A legjobban a Ceglédi VSE versenyzői szerepeltek, akik 2 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzéremmel zárták az országos bajnokságot.

A győriek közül a SZESE színeiben Sipőcz mellett Inotai Péter szerzett még érmet, ő harmadik lett +100kg-ban, míg a 81kg-osok között Volter Márk és Kőhalmi Zoltán is a hetedik helyen zárt. A GYAC-ból Farkas Szilvia +78kg-ban és Vida András 60kg-ban állhatott a dobogó tetejére, Gombás Bálint Vida súlycsoportjában bronzérmes lett. Vikol András a 66 kg-os súlycsoportban hetedik