Ismerős edzőpartnerek a felkelő nap országából

A Magyar Dzsúdószövetség szervezésében Magyarország színeit képviselte az augusztusi japán edzőtáborban a Vitál Judo Klub, akik most vendéglátóként Győrben, az Olimpiai Spotparkban fogadták a Tokió melletti tartományi központ, Maebashi városának fiatal judósait.

 

A japán edzőtáborból nyár végén 12 gyermek és 3 masters versenyző tért haza életre szóló élményekkel. Az ott tanult technikákat hasznosítva, a hazai mérkőzéseken elért érmek sokasága bizonyítja a látogatás eredményességét. A Vitál Judo Klub vezetője, Kovács János edző visszaemlékezett, hogy már az augusztusi hazaérkezés után tervezték, még idén viszontlátogatásra hívják a Tokió melletti tartományi központ, Maebashi városának judósait, hogy tovább csiszolhassák tudásukat a tatamin a fiatal versenyzők. Most a japán sportolóknak nyílt lehetőségük, hogy a győri Olimpiai Sportparkban finomítsák technikájukat a magyar edzőpartnerekkel.

 


Kovács János szerint ismét nagy lehetőség volt minden judósnak a több partnerrel vívott álló és földharc a közös edzésen, ahol a Vitál Judo Klub versenyzői mellett a GYAC sportolói is részt vettek, de érkeztek fiatal és felnőtt versenyzők Ausztriából és Zircről is, hogy megismerjék a japánok módszereit, technikáit.
A japán csapatban a fiúk mellett a női utánpótlás versenyzői jöttek el hazánkba az edzőikkel, a győri programok után pedig Békéscsabára indulnak, ahol a magyar válogatottal küzdenek meg. „Jó volt látni, ahogy a két ország sportolói már ismerősként köszöntötték egymást az érkezéskor" – mondta Kovács János edző, aki érzékeltette a háromnapos győri tartózkodás sokszínűségét is. „A közös edzés mellett lehetőséget kínáltunk, hogy a magyar kultúrába és gasztronómiába is belekóstoljanak a sportolók, voltunk Pannonhalmán, megmutattuk nekik a tengerünket, a Balatont, Sümegen várjátékot láthattak, érdekes volt számukra a Mecsér melletti Rigópusztán a lovaskocsikázás, és állatsimogató. De igazán különleges élményt kaptak elmondásuk szerint a győri adventi vásárban, a karácsonyi készülődés megismerésével bepillantást nyerhettek a kereszténység ünnepébe" – sorolta a látnivalókat Kovács János.

 

Forrás: Győr+

Fotó: MekliZ Fotóstúdió