Kilenc ország birkózói versenyeztek az OSP-ben

Nemzetközi utánpótlás birkózó versenynek adott otthont a hétvégén az Olimpiai Sportpark. A GYAC által rendezett viadalon több mint 220 gyerek indult, kilenc országból, ott voltak a csarnokban Győr több testvérvárosának sportolói is. Az összesített pontversenyben a harmadik helyen zártak a győriek.

Nem a szombati volt az első nagy nemzetközi utánpótlás birkózó verseny az olimpiai Sportparkban. A GYAC vezetői, edzői rutinosak már a szervezésben, a vendég klubok pedig mindig örömmel vesznek részt a győri viadlalokon.
Ezúttal a megszokottnál is nagyobb mezőny gyűlt össze, hiszen az Interreg-GYAC Kupára kilenc országból érkeztek fiatal tehetésgek. A GYAC meghívását elfogadta Győr három testvérvárosának birkózó klubja is, így Nyizsnyij Novgorod, Poznan és Colmar egy-egy birkózócsapata is küzdött az érmekért. A rendezvényt dr. Fekete Dávid alpolgármester nyitotta meg.

Győri AC birkózói kiválóan szerepeltek a viadalon. A lányok mezőnyében, gyermek korcsoportban Pusztai Kata valamint a kadetoknál Kocsis Boglárka a dobogó második fokára állhatott fel, a diákoknál Tánczos Eszter harmadikként zárt! A fúknál gyermek korosztályban, Kajdi Kornél ,Baradics Ákos, Décsei Dávid első, Baumann Berton második, Reznyák Milán és Galló Zétény a harmadik helyen végzett! A diákoknál, Győri Borisz, Puska Zoltán, Dömötör Dávid harmadik, Almási Márton az ötödik helyet szerezte meg! A serdülőknél, Varga Márton ezüstéremmel zárta a napot.

A csapat többi tagja Baradics Attila, Fónad Benedek, Bors Benedek, Hun
Szabó Aba, Földes Bernát, Musitz Márk, Tichi Attila most nem végzett érmes helyen.

A versenyen ott volt a szeptember közepén rendezett világbajnokságon magyar színekben bronzérmes Iszmail Muszukajev, illetve a szabadfogású birkózk szövetségi kapitánya Dvorák László is

Összesített pontversenyben:
1. Zalaegerszeg
2. Dorog
3. GYAC
4. Pénzügyőr
5. Vasas

 

 

Szöveg: Nagy Roland
Fotó: GYAC Facebook