Pénzügyi tudatosság, már fiatalon is

 Március közepén két napig az Olimpia Sportpark Multicsarnoka adhat otthon rengeteg fiatalnak, ugyanis városunkba látogat az „Északnyugat-magyarországi OKroadshow 4" elnevezésű program.

Új réteg...

Idén már 27 éves az OTP Fáy András Alapítvány, amely 2019-ben is folytatja az „OK Projekt" elnevezésű pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási, illetve életútfejlesztő, országos oktatási tevékenységét „OK Projekt 2.0" címen. A program elősegíti a XXI. században megkerülhetetlen, a társadalom, ezen belül a Jövő Generációja számára elengedhetetlen pénzügyi tudatosság kialakulását.
E pénzügyi kultúrafejlesztő program részét képezi 2019. március és április között egy északnyugat-magyarországi edukációs és ismeretterjesztő program is, mely a lakosság tájékoztatását és ez irányú tájékozottságának növelését segíti.
Ennek célja négy megyében (Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyékben) – legalább – 40 általános iskolában kiemelten pozicionálni és megismertetni az Alapítvány OK Oktatási Központjait és az azok által kínált pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási és életvezetési programokat a részt vevő intézmények tanulóival, vezetőivel, pedagógusaival és a települések lakosságával, valamint az elkészült műsorszámok szórásán keresztül a teljes régióval, ezzel hozzájárulva ezen célcsoportok pénzügyi kultúrájának növeléséhez.
A roadshow és az állomásokon történteket bemutató műsorsorozat is tükrözi azt a módszertant és azokat a szakmai tartalmi elemeket (pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási ismeretátadás), amelyekkel az „OK Projekt 2.0" című projekt programjai, képzései folynak. Így az edukatív programelemek mellett megjelennek majd különböző szórakoztató aktivitások, előadások, koncertek is, ezzel garantálva, hogy a résztvevők valódi, felejthetetlen élményekhez jussanak amellett, hogy pénzügyi, gazdasági, gazdálkodási ismereteiket is növelik, pénzügyi kultúrájukat fejlesztik.
A rendezvényen az előre regisztrált intézmények 7-8. osztályos tanulói és kísérő tanáraik vesznek részt.

Fellépők: Pápai Joci és Kasza Tibor

2019. március 20-21
9:00 – 13:00
Olimpiai Sportpark – Multicsarnok


További részletek ITT.