Újabb győri világversenyt helyeztek kilátásba az erőemelők
Szerdán kezdődött és vasárnapig tartott a Masters RAW erőemelő Európa-bajnokság az Olimpiai Sportparkban, ahol 11 magyar állhatott dobogóra.
Ezúttal a Masters, vagyis a 40 év felettiek mezőnye mérkőzött meg március 6 és 10. között egymással szerte a kontinensről. A viadalt a hagyományos három fogásnemben, guggolásban, fekvenyomásban és felhúzásban rendezték. Huszonnégy országból csaknem háromszáz versenyző érkezett Győrbe, hogy az Olimpiai Sportparkban találkozzanak a rangos versenyen, köztük huszonkét magyar versenyző.
A Magyar Erőemelő Szövetség elnöke, Rónaszéki András tájékoztatása szerint a magyarok fele dobogóra állhatott, ami az előzetes elvárásokat is felülmúlta. Az 1996 óta regnáló elnök ugyanis nyolc dobogós helyezést várt a mezőnytől. Tizennégy férfi és nyolc hölgy indult, Rónaszéki András két-két aranyat remélt tőlük, amit hoztak is a versenyzők.
„Alapvetően elégedett vagyok. A hangulat is kiváló volt, egy-egy iskolai osztály, fiatal csoport is bejött szurkolni, buzdították a versenyzőket. És természetesen a szűk szakma is jelen volt, akik nagyon elégedetten nyilatkoztak a szervezésről és a helyszínről is" – árulta el a szövetség elnöke, és
beszélt arról is, hogy az Olimpiai Sportparkban biztosított körülmények olyannyira tökéletesek voltak, hogy a jelen lévő nemzetközi vezetők kilátásba helyezték, hogy szeretnék, ha 2022-ben is itt rendeznének egy kétszer ennyi résztvevővel zajló világversenyt.
Fotó: O. Jakócs Péter / Győr+ Média